Egyháztörténet

 

 

Ha szeretne  többet tudni egyházunkról írjon nekünk!

 

A Hetednap Adventista Reformmozgalom egy, az egész világon jelenlévő keresztény egyház magyarországi csoportja. Hitünk a Biblián és csakis a Biblián alapszik.

Megalakulásunknak gyökerei a 12 apostolhoz, Jézus tanítványaihoz nyúlnak vissza, a tulajdonképpeni első keresztény egyházhoz, gyülekezethez.

Istennek mindig volt egy népe, melyet vezetett, és egyre több világosságban részesített, egyre több igazságot tárt fel előtte.

Az idők folyamán ugyanazon tőről nagyon sok egyház jött létre, melyek nagy része kisebb vagy nagyobb mértékben eltért a bibliai alapelvektől és emberek tanítását helyezte előtérbe. De Isten mindig gondoskodott arról, hogy legyen egy nép, mely megtartja "Isten parancsolatait és Jézus hitét". A középkorban a valdensek Itália (Piemont) lakatlan hegyvidékein, később a reformátorok, a lutheránusok, kálvinisták, majd a metodisták és a  baptisták, s végül 1844-től az adventisták.

A valdensek az inkvizíció veszélyeivel nem törődve terjesztették szóban, és ha lehetett írásban a Bibliát vagy annak bizonyos részeit, akkor, amikor máglyán égették el a szent Könyvet, s mindazokat, akik azt olvasták.

Luther és Kálvin követői felismerték, a hit általi megigazulás igazságát, hogy csak csupán a cselekedetek által nem nyerhető örök élet, s hogy Jézus az egyedüli közvetítő ember és Isten között.

A baptisták az alámerítéses keresztség igazságát kapták.

Az adventisták felismerték, hogy Jézus munkája nem ért véget kereszthalálakor, hanem mennybemenetele után belépett a mennyei szentélybe, ahol közbenjár Atyjánál a bűnös emberek bűnei megbocsátásának érdekében. Néhány fájó tévedés után felismerték, hogy Jézus 1844-ben belépett a mennyei templom Szentek Szentjének helyiségébe, ahol azóta elkezdődött a vizsgálati ítélet. Felismerték továbbá azt, hogy a szombat megünnepléséhez vissza kell térni, mert az az Úr napja a világ teremtése óta, s a negyedik parancsolat, mintegy pecsét védi meg Isten igaz követőit a végidők idején. Az egészséges életmód egyik pillérének a teremtéskor az embernek adott eledelekhez való visszatérést tartották. A Biblia tanulmányozásának, a próféciák beteljesedésének következtében hiszik, hogy Jézus visszajövetele közel van. Az Első Világháború ezt az egyházat is néhány fontos bibliai igazság megtartásában próbára tette és döntés elé állította.

1925-ben a Bibliához hű adventista csoportok világszéles egyesítéséből, világszervezetté válásával létrejött a Heted Nap Adventista Reform Mozgalom. Nevünket E. G. White prófétanő írásai alapján választották elődeink…

Magyarországon kis létszámú gyülekezetek vannak országszerte, a világon azonban egyre több lélek fogadja el, és próbálja életét a Biblia tanításához igazítva élni.

Bővebben...

Egyháztörténet |Hitelveink |Programok |Kiadványaink

Események |Imaházak |Elérhetőségek |Egészség |Gyakran feltett kérdések

 

Copyright © 2005  Hetednap Adventista Reformmozgalom]. Minden jog fenntartva.
Módosítva: 2006.08.10.