Táplálkozás történet

Édentől- Édenig

Az ember tápláléka a hét Bibliai korszakban

Oh, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre;

 ti is, kiknek nincsen pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek,

jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen…” (Ésa 55:1)

I. Fejezet

Az eredeti táplálék

Miután Isten embert teremtett az Ő képére és hasonlatosságára, bölcsen úgy rendelte el, hogy e Hozzá méltó értelmes teremtmények létszükségleteik fedezésére ne más ártatlan teremtmények életét ontsák ki, hanem a Föld gazdag terméseiből táplálkozzanak, melyeket Ő ebből a célból teremtett.

Az állatok közt sem volt ragadozó. Az Úr a „zöld füveket” - a vizsolyi Biblia szerint: „a földnek minden füvét” - adta számukra eledelül. És látta Isten, hogy minden, amit teremtett, „… íme, igen jó.” (1.Móz.1;31.)

„Isten az embert - mint képviselőjét - az alacsonyabb rendű lények fölé helyezte. E lények nem tudják megérteni, sem elismerni Isten korlátlan uralmát, de Isten úgy alkotta őket, hogy képesek legyenek szeretni és szolgálni az embert. A zsoltáros így beszél: "Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél: [...] a mezőnek vadait is; Az ég madarait és [...] mindent, ami a tenger ösvényein jár" (Zsolt 8:7-9).

Vissza az elejére

Az embernek Istent kellett tükröznie - mind külsejében, mind jellemében. Egyedül Krisztus az Atya "valóságának képmása" (Zsidó. 1:3); de az embert Isten a maga hasonlatosságára formálta. Természete összhangban volt Isten akaratával. Értelme fel tudott fogni mennyei dolgokat. Érzései tiszták voltak; vágyait és érzelmeit értelme uralta. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte.

Ahogy az ember Teremtője kezéből kikerült, termete fenséges volt, alakja tökéletesen arányos. Arcszíne viruló egészségről tanúskodott, és az élet fényétől és örömétől ragyogott. Ádám sokkal magasabb volt, mint a föld mostani lakói. Éva termete valamivel kisebb volt, de alakja nemes és nagyon szép. (E.G.White: Pátriárkák és Próféták 19.old.)

Áldásukra szolgáló hasznos foglalkozás

„És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.” (1Móz 2:8-9.15)

„Habár bővelkedtek mindenben, amivel a világ Teremtője csak ellátta őket, mégsem voltak tétlenek. Az Úr áldásukra szolgáló hasznos foglalkozással erősítette testüket, bővítette látókörüket, és fejlesztette jellemüket.” (E. G. White: Nevelés 16/3. bk.)

„Ádámnak és Évának kellett a szőlővesszőkből lugast alakítani, így készítve maguknak lakást a gyümölccsel borított élő lombozatból. Voltak ott pazar színekben tündöklő illatos virágok is. A kert közepén állt az élet fája, amely pompásabb volt az összes többi fánál. Gyümölcse arany és ezüst almának tűnt, és állandósítani tudta az életet.” (E.G.White: Pátriárkák és Próféták 21.old.)

A nyugalom napja

„Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” (1Móz 2:2-3.)

„Isten, miután megpihent a hetedik napon, megszentelte azt a napot, illetve elkülönítette az ember számára nyugalomnapként. A Teremtő példáját követve az embernek is meg kell pihennie ezen a szent napon, hogy amint az égre és a földre néz, elgondolkozzék Isten csodálatos teremtési munkájáról; és amint látja Isten bölcsességének és jóságának bizonyítékait, szíve megteljék Alkotója iránti szeretettel és hódolattal.

Isten azzal, hogy megáldotta a hetedik napot, emléket állított az Édenben teremtési művének. A szombatot rábízta Ádámra, az egész emberi család atyjára és képviselőjére. Megünneplésével a föld minden lakója kifejezheti hálás elismerését azért, hogy Isten a Teremtője, jogos és legfőbb Ura. Tehát a szombat beiktatása teljesen emlékeztető jellegű az egész emberiség számára. Nincs benne semmi homályos, és nem korlátozódik egyetlen népre.” (E. G. White: Pátriárkák és Próféták 21/3.4 bk.)

„Isten azt akarta, hogy az egész föld olyan legyen, mint az Éden kertje. Azt akarta, hogy a szaporodó emberiség olyan otthonokat és iskolákat alapítson, amilyeneket Ő adott. Így az idők folyamán az egész földet betölthették volna azok az otthonok és iskolák, ahol Isten kijelentéseit és műveit tanulmányozzák, és ahol a tanulók a végtelen korszakokon át egyre jobban visszatükrözik az Ő dicsőségének fényét.” (E. G. White: Előtted az élet 17.)

Vissza az elejére

A hűség próbája

E dicsőséges távlatok beteljesülése előtt Isten próbára tette teremtményei hűségét, vajon megbíznak-e szavában? A lehető legegyszerübb és legkönnyebbszerűbb próbát adta nekik, s a kísértést a lehető legtávolabb helyezte tőlük.

„És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” (1Móz 2:16-17)

A kísértő hatásköre kizárólag a „jó és gonosz tudásának fájá”-ra korlátozódott, s az ember még csak arra sem hivatkozhatott volna, hogy az éhség vezette rá, hogy e tiltott fa gyümölcsét megkóstolja, hiszen ezer és ezer féle gyümölcsfa vette őt körül.

Maga a gyümölcs közönséges gyümölcs volt. Önmagában semmi veszélyt nem rejtett. A hűséges Isten adott szavába vetett bizalom volt az, melynek próbaköveként e fa Éden kertjében állt.

Sátán kísértéseinek három legfőbb területét János apostol a következőképpen írja le: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk és az egész világ a gonoszságban vesztegel…” És „Mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése. Nem az Atyától van, hanem a világból.” (1.Ján.5;6. 2;16.)

Ezekkel a kísértésekkel állt elő Sátán már az ártatlan emberpár megrontásánál is. Figyeljük meg:

·     „A test kívánsága” : „És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre”

·     „A szemek kívánsága”: „… s hogy kedves a szemnek…”

·     „Az élet kérkedése”: „… és hogy kívánatos az a fa a bölcsességért.”

De vajon miféle bölcsesség megismeréséért volt kívánatos az a fa?

Sátán így szólt: „…olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.”(1Móz 3:4-5)

„A gonosznak ismerete, a bűnnek átka volt mindaz, amit a törvényszegők megnyertek. A gonosz és a jó összekeveredése által az ember elméje összezavarodott, szellemi és lelki képességei megbénultak. Többé nem tudta értékelni a jót, amelyet Isten oly bőkezűen nyújtott számára” (E.G.White; Nevelés 20/1-2 bk.)

A bűneset után az ember már nem találta örömét az Istennel való közösségben. Az önzés gyümölcsének vadhajtásaként természetében megjelent a bizalmatlanság, a gyanakvás, és a vádaskodás.

Bizalmatlanság: Isten figyelmezette Ádámot és Évát, hogy óvakodjanak a gonosz megismerésétől, mert nem tudják legyőzni, s óhatatlanul halálukat, nyomorúságukat, pusztulásukat okozza. Sátán kérdése: „Csakugyan azt mondta Isten?” - kételkedést rejtett magában. Megkérdőjelezte Isten szavának hitelességét és befolyására Éva is kezdte könnyelműen venni Isten figyelmeztetését: „Amely napon eszel arról, bizony, meghalsz.” (1Móz 3:1-2; 16-17)

Gyanakvás: A kísértő következő lépése az volt, hogy miután Évát bizalmatlanná tette Teremtője iránt, gyanakvást ébresszen benne, hogy Isten valamit, ami számukra jó és hasznos, el akar titkolni, el akar rejteni előlük: „. bizony, nem haltok meg, hanem tudja az Isten, hogy… olyanok lesztek, mint Ő…”

Vádaskodás: A bűneset után az első emberpár a lelkiismerettől vádolva elrejtőzött Teremtője színe elől, mikor kereste őket. Isten kérdésére… „Avagy ettél a fáról:” - Ádám Évára, Éva a kígyóra, s a kígyón keresztül Istenre hárította a felelősséget, aki a kígyót teremtette.

A kívánságban van a bűn a világon

Máté 4:1-11. - Mikor Jézus, a világ Megváltója, mintegy 4000 évvel ezután a földön járt, s elkezdte nyilvános szolgálatát az emberiség megváltása érdekében, ott kezdte el munkáját, ahol Ádám és Éva elesett. Megkísértetett Sátántól a „test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése” tekintetében, mert tudta, mekkora a hatalom az étvágy és a kívánság az ember felett.

Vissza az elejére

II. Fejezet

A bűnbeesés után

„Isten mégsem adta át az embert az általa választott rossz következményeinek. A Sátán számára kijelentett ítélet az ember megváltását is közölte: ‘Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között’ - mondta Isten -, ‘a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod’ (1Móz 3:15). Ez az ítélet ősszüleink füle hallatára hangzott el, s ígéret is volt egyben számukra. Mielőtt a tövisről és bogáncsról, a fáradságos munkáról és szomorúságról hallottak, amely osztályrészük lesz, vagy a porról, ahova vissza kell térniük, azokat a szavakat hallották, amelyek reményt ébresztettek bennük. Mindazt, amit Sátán által elvesztettek, visszanyerhették Krisztusban.” (E.G.White: Nevelés 21/4.bk.)

„Egyed a mezőnek füvét…”

Isten az ember bűnbeesése és Édenből való kiűzetése után sem tanácsolta az embernek, hogy létszükségleteit hússal fedezze. Úgy rendelkezett, hogy a föld terméseiből éljen, amit nehéz, fáradságos munkával kell majd ezután megtermelnie.

A gabonafélék, gyümölcsök és csonthéjasok mellé ekkor adta Isten a „mezőnek füvét”, (Káldi György fordítása szerint „a föld növényzetét”), azaz a zöldségféléket.

Mikor Isten azt mondta: „Átkozott legyen a föld temiattad”, nem a megtermelt zöldségfélékre mondott ki átkot, hiszen a zsoltárokban olvassuk, hogy éppen Ő az „…aki füvet sarjaszt a barmoknak, és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből.” (Zsolt.104;14.)

A nehéz, verejtékes mezei munka az Édenben való örömteli foglalatosság után már magán viselte az ember bűnének következményeit. E nehéz körülmények tették átokká az ember számára a föld terméseinek élvezését. A föld átkozott lett az ember miatt. Nem Isten átkozta meg a földet, Ő csak kijelentette ezt: „A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg, mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura.” (Jer 2:19)

A gyomnövények „teremtője”

Máté 13;24-28. – Jézus egy újszövetségi példázatban Istent a jó gazdához hasonlítja, aki „…az ő földjébe” csak „jó magot vetett.” De vajon kicsoda vethette az ártalmas gyomot, a konkolyt, a mely mindenütt felveri a földet? A példázatbeli gazda így felel: „Valamely ellenség cselekedte azt.” Péter apostol meg is nevezi ezt az ellenséget: „…a ti ellenségetek az ördög.” (1Pét 5:8)

Mi módon vetette be az ördög gyomnövényekkel a földet?

A Biblia szerint „… óriások valának abban az időben a földön” (1Móz 6:4), akik nem csak termetüket, de szellemi és lelki képességeiket tekintve is óriások: „híres neves emberek” voltak. Ezt más ősi iratok is alátámasztják.

Guatemalában az ősi Maják jegyezték fel szent könyvükben, a „popol vuh”-ban, hogy „…az első emberek” hatalmas tudással rendelkeztek: „mindent meg tudtak érteni, és megvizsgálták a négy sarkot, az ég ívének négy pontját, meg a föld gömbölyű arcát.”

A kínaiak szintén úgy tudták, hogy óriások éltek előttük: „kétszer olyan magas emberek, mint mi” - írják -, akik valamikor benépesítették a „boldogság országát”, de elvesztek, mert nem éltek „az erény törvényei szerint.” (Ld.: René Noorbergen: Az elveszett fajok titkai c. könyvében)

Ezek a szellemóriások páratlan értelmi képességeiket s hatalmas tudásukat arra használták fel, hogy Teremtőjüktől elfordulva a maguk dicsőségét keressék, s a természet csodálatos dolgait eltorzítva, azokat a maguk értelme szerint alakítsák.

„Hanem lásd, azt találtam” - írja Salamon - „hogy Isten teremtette az embert igaznak, ők pedig kerestek sok kigondolást” (Préd 7:29)

Kigondolták, hogy a Teremtő alkotásainál jobb, és tökéletesebb növényeket és állatokat hoznak létre a különféle fajok keresztezése által.

Vissza az elejére

Mi volt a célja ezzel az ellenségnek?

Sátán, mint „e világ fejedelme” (Jn 14:30), e világ lakóin keresztül visel elkeseredett küzdelmet Teremtőjével szemben. Azt akarja, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert teljesen az ő sátáni természete uralja, ezért aztán minden csatornát igyekszik elvágni, amely Isten megismerésének a forrása lehet. S mivel „… ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén, megláttatik” (Róma 1:20), Sátán azon munkálkodik, hogy a természet csodáit eltorzítva a Teremtőt megcsúfolja, az embereket pedig, akik a természetben Isten akaratát keresnék, összezavarja.

Akik Isten tanácsától eltávoztak, élvezettel pusztították az állatokat, és a hús fogyasztása még kegyetlenebbé és még vérszomjasabbá tette őket, míg végül az emberi élethez is megdöbbentő kegyetlenséggel viszonyultak.

„És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (1Móz 6:5)

 „Az Úr a világra tekintve látta, hogy az emberek megrontották a tőle kapott értelmet, hogy szívük gondolata szüntelen csak gonosz. Isten tudást és ismereteket nyújtott az embernek. Értékes gondolatokat adott, hogy megvalósítsák tervét. Ámde azt látta, hogy akiknek terve szerint bölcsességgel, jó magaviselettel, ítélőképességgel kellene rendelkezniük, értelmük összes képességét a maguk dicsőítésére fordítják. Az özönvíz hullámaival eltörölte a földről ezt a hosszú életű fajt, s velük veszett kizárólag rosszra használt tudásuk. Mikor a föld újra benépesedett, az Úr kevésbé bőkezűen osztotta bölcsességét az emberek között. Csak tervének megvalósításához szükséges bölcsességet adott nekik.” (E. G. White: A te Igéd Igazság 8.old.)

„Követed-é az ősidők ösvényét, amelyet álnok emberek tapostak, akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár? Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk!  Mit tehet értünk a Mindenható? Ő mégis megtöltötte házukat javaival” (Jób 22;15-18. Ökomenikus fordítás)

III. Fejezet

Az Özönvíz után

Az özönvíz után Isten szövetséget kötött Noéval, ‘s az ő magvával őutána’, és ígéretet tett, hogy ezután „sohasem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére” (1Móz 9:11). Különös rendelkezés előzte meg a szövetségkötést. Isten elrendelte, hogy a vele szövetségre lépők húst fogyasszanak.

Ám az Úr csak bizonyos feltételek mellett, bizonyos okból, s bizonyos ideig engedte meg, illetve rendelte el a húsfogyasztást.

A feltételek

a.) 1Móz 9:4; - „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek!”

b.) 3Móz 3:17; - „Semmi kövért” (azaz zsírt) „meg ne egyetek” (és a belsőségeket sem fogyaszthatták el Ld.: 3Móz 3:7-11)

c.) 3Móz 11:46-47; - Isten törvény által határozta meg a különbséget  „… a tisztátalan és a tiszta között, az olyan állat között, amely megehető és az olyan állat között, amely meg nem ehető.”

Az ok

Ha végigkövetjük az özönvíz előtti pátriárkák életkorát, láthatjuk, hogy 8-900 évig éltek, s az átlag életkor Ádámtól Noéig 912 esztendő volt. Noétól Ábrahámig alig telt el 500 év, s az özönvíz után élt pátriárkák átla géletkora e rövid félezer év alatt 317 évre csökkent.

Az özönvíz előtti pátriárkák az Isten által elrendelt gabonafélékkel, gyümölcsökkel és csonthéjasokkal éltek, míg az özönvíz után élt pátriárkák már főleg hússal. Mindkét étrendet Isten rendelte el, az utóbbit azonban úgy tűnik, abból a célból, hogy megrövidítse e bűnnel teli faj életkorát. Ha elgondoljuk, hogy Ádám, Séth, Mathuselah, vagy Noé csaknem egy ezredévig szemlélték a gyönyörű földet elárasztó istentelenséget, s ezalatt lelkükben szüntelen gyötrődtek, hálásan megköszönjük Istennek, hogy a hosszú életkorral együtt a hosszú szenvedést is megrövidítette a földön. Hiszen ahogy Dávid írja a zsoltárokban „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” (Zsolt 90:10)

Átok alatt

Mikor Isten elrendelte Noénak és utódainak, hogy „minden mozgó állat, amely él, legyen néktek eledelül”, rendelkezését a következő szavakkal okolta meg: „Amint a zöld füvet, néktek adtam mindazokat.” Az Úr úgy adta a húst is az embernek, mint a „zöld füvet”, azaz a „mezőnek növényeit” (a zöldségféléket), a bűnbeesést követően. A körülmények, melyek közt táplálékát előteremtette, az embert a bűn átkára emlékeztették.

Ennek ellenére Ádám és Éva leszármazottai az özönvíz előtti időkben még rendkívüli fizikai, szellemi és lelki adottságokkal születtek, ám ők ezekkel az áldásokkal is visszaéltek. Az özönvíz utáni különös rendelkezés ismét az ember táplálékához kötődik. A hosszú élet áldásainak visszavonása a húsevés következményeiben mutatkozott meg.

Mindkét rendelkezés a bűn átkára emlékeztette az embert. Az előbbi körülményiben, az utóbbi pedig következményeiben mutatott rá a bűn átkos mivoltára. Láthatjuk tehát, hogy „amint a zöld füvet”, a húst is átok alatt kapta az ember.

Mennyi időre rendelte el Isten a húsfogyasztást?

Ezt a kérdést nem tennénk fel, ha az Úr mindvégig megmaradt volna az özönvíz után adott parancsolatánál.

Azonban mintegy 850 évvel később, mikor már népek, nemzetek és birodalmak alakultak a földön, s Isten úgy látta jónak, hogy Igazságának ismeretét is egy nép képviselje a nemzetek között, s Mózes által kivezette választott népét Egyiptomból, a szolgaság házából, hogy a megígért földre vezesse őket, a pusztai vándorlásukról feljegyzett írásokból az tűnik ki, hogy választott népe táplálékát Isten ismét eredeti terve szerint határozza meg, s a pusztában hús helyett mannát: „mennyei gabonát” ad nékik az égből.

Vissza az elejére

IV. Fejezet

Az Egyiptomból való kivonulást

követően

2Móz 16:1-3; - Az Egyiptomból való kivonulásukat követő második hónap tizenötödik napján, mikor élelmiszer készleteik már-már kimerültek, az Izraeliták zúgolódni kezdtek Mózes és Áron ellen, hogy az egész népet éhséggel ölik meg a pusztában.

2Móz 16:4. 9-12; - Mikor Áron kijelentette a népnek Isten üzenetét, hogy reggel kenyeret ad nékik, este, pedig hússal laknak jól, az Úr soha addig nem látott isteni fényességben jelezte hatalmát és Istenségét, hogy a nép megértse, nem Mózes és Áron ellen, hanem a Mindenható Isten ellen lázadoznak.

„A manna adásakor, éppen mielőtt Izrael eljutott a Sínai-hegyhez, az Úr egy napig húst is ajándékozott nekik válaszul hangos követelőzésükre. Isten könnyen elláthatta volna őket hússal is, éppen úgy, ahogy mannával ellátta őket, de saját érdekükben korlátozta étrendjüket. Isten szándéka az volt, hogy olyan eledelt ad nekik, amely jobban megfelel igényeiknek, mint az a húsétrend, amelyhez sokan közülük hozzászoktak Egyiptomban. Természetellenes étvágyukat egészségesebb állapotba kellett hozni, hogy élvezhessék azokat az ételeket, amelyekkel Isten eredetileg az emberekről gondoskodott - a föld gyümölcseit adta Ádámnak és Évának - az Édenben. Ez volt az oka annak hogy Izraelt Isten nagymértékben megfosztotta az állatok húsának evésétől.” (E.G.White: Pátriárkák és Próféták 338/2.bk.)

„Ha az Izraeliták a megszokott egyiptomi táplálékot kapták volna, olyan kormányozhatatlan szellemet tanúsítottak volna, mint ma a világ. A mai kor étrendjében sok mindent találunk, amit az Úr nem engedélyezett Izrael gyermekeinek. Az emberi család mai állapota szemlélteti, hogy milyenek lettek volna Izrael gyermekei, ha Isten megengedte volna nekik Egyiptom szokásainak és viselkedésének követését.” (E. G. White: A Te Igéd Igazság 16. old.)

Kenyér, mely „a mennyből szállott alá”

2Móz 16:13-14; - Isten ígérete szerint tehát este fürjek jöttek fel és ellepték a tábort, a manna pedig reggelre, a harmattal szállt a földre.

2Móz 16:15;  -Mikor Izrael fiai meglátták a mennyből küldött kenyeret, Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül.”

Jn 6:31-35. 48-50. 55-56; –Mikor Jézus, első földi eljövetelének idején az örök életről beszélt tanítványainak, a mannát, mint fontos jelképet említette meg:

„Mondának azért néki: …A mi atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere! Aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”

Vissza az elejére

Hogyan táplálkozhatunk Krisztus testével és vérével?

Amit mi táplálékként elfogyasztunk, azt a szervezetünk, alkotóelemeire bontva eljuttatja a sejtekhez, szövetekhez a test minden pontján, hogy azt testi, lelki és szellemi létünk építésére használja fel. Az étel így tulajdonképpen testünkké és vérünkké válik, mert beépül abba. Így van ez a lelki táplálékkal is. Jézus így szólt:

„.az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.” (5Móz 8:2-3)

„…a beszédek, amelyeket én szólók néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63)

„Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre.” (Jn 6:27)

„Krisztus testét enni és vérét inni annyit jelent, mint elfogadni Őt személyes Megváltónak, hinni, hogy megbocsátja bűneinket, s Benne teljességre jutunk. Ha szeretetét szemléljük, abban lakozunk, abból iszunk, természetének részesévé válhatunk. Ami az étel a testnek, annak kell lennie Krisztusnak a lélek számára. Az étel nem segít rajtunk, csak ha megesszük, és ha lényünk részévé válik. Így Krisztus sem érték számunkra, ha nem ismerjük el személyes Megváltónknak. Az elméleti tudás nem használ nekünk. Vele kell táplálkoznunk, be kell fogadnunk Őt szívünkbe, és így élete a mi életünkké válik”. (E. G. White: Jézus Élete 324/4.bk.)

A jó emésztéshez azonban jó étvágy is szükséges. Fontos, hogy szeressük azt a táplálékot - legyen az testi, vagy lelki -, amit elfogyasztunk. „Az én eledelem az” –mondta Jézus-, „hogy Annak akaratát cselekedjem, Aki elküldött engem, és az Ő dolgait végezzem” (Jn 4:34). „Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van”(Zsolt 40:9).

Ki-ki amennyit megehet…

2Móz 16:16-17; - Az Úr meghagyta a pusztai népnek, hogy a mannából mindenki szedjen annyit, amennyit egy nap megehet. Ha a „lelki táplálék”-ra gondolunk, úgy számunkra ez azt jelenti, hogy ki-ki annyit fogadjon be Isten beszédéből, amennyit képes megérteni. A lelki emészthetőség miatt ne vágyjunk többre azon felül, amit Isten ma értésünkre kíván adni.

„Egyenlőség szerint”

2Móz 16:18; - Aki többet szedett, nem volt fölöslege, aki kevesebbet, nem volt hiánya. Mintegy 1600 évvel ezután, Pál, a pogányok apostol a következő szavakkal ír a fenti esemény lelki tanulságáról:

„Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint. A mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását, hogy így egyenlőség legyen. Amint meg van írva: Aki sokat szedett, nem volt többje, s aki keveset, nem volt kevesebbje.” (2Kor 8:13-15)

„Senki se hagyjon abból reggelre”

2Móz 16:19. –Az Úr arra is felhívta az Izraeliták figyelmét, hogy a felszedett mannából senki se hagyjon reggelre. Mit jelent ez a „lelki eledel” vonatkozásában? Amennyit Isten szándéka szerint meg kíván értetni veled Igéjéből, azt még ma fogadd be, ne várj holnapig, mert holnap már nem biztos, hogy lesz reá alkalmad.

2Móz 16:20-21. - Amit reggelre hagytak megromlott, amit a földön hagytak, elolvadt… ezért „… ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!” (Zsid 4:7)

Vissza az elejére

A manna szombaton nem hullott,

a szombatra eltett manna nem romlott meg…

„Ő pedig monda nékik: Ez az, a mit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; a mit sütni akartok, süssétek meg, és a mit főzni akartok, főzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre. És eltevék azt reggelre, a szerint a mint Mózes parancsolta vala, és nem büszhödék meg s féreg sem vala benne. És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn. Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz. És lőn hetednapon: kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának. És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet? Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon. És nyugoszik vala a nép a hetedik napon.” (2Móz 16:23-30)

Mennyire volt egészséges a manna?

Zsolt 78:24-25; -A manna „mennyei gabona”, „angyalok kenyere” volt Izrael népe számára.

2Móz 16:31; -Olyan volt, mint a koriander mag: fehér, és az íze hasonló a mézes pogácsához.

4Móz 11:8; -Megőrölték, megfőzték, és pogácsát készítettek belőle.

2Móz 16:35; -Izrael gyermekei negyven éven keresztül ették a mannát.

5Móz 8:3-4; -Lábuk meg nem dagadt a hosszú vándorlásban…

Zsolt 105:37; -„…és nemzetségeikben nem volt beteges.”

Vissza az elejére

V. Fejezet

A mohó nép temetője

A Sínai-hegy és a Kánaán határán fekvő Kádes városa között csak tizenegy napi járóföld terült el… Előrehaladásuk közben azonban az Izraeliták azt tapasztalták, hogy az út egyre nehezebben járható. Körülöttük mindenütt csak vadon terült el -„… kietlen és járatlan föld, a szomjúságnak és a halál árnyékának földje, amelyen nem vonult át ember, és ahol halandó nem lakott.” (Jer 2:6)

Zúgolódás kívánságuk szerint való ennivalóért

Három napi út után már nyílt panaszkodások hallatszottak. Ez a többi népből összegyűlt sokaságtól eredt. Sokan közülük ugyanis nem egyesültek teljesen Izraellel, és folytonosan valami okot kerestek a bírálatra.

Ismét elkezdték követelni a húseledelt. Bár bőségesen el voltak látva mannával, ezzel már nem elégedtek meg. Az Izraeliták egyiptomi rabszolgaságuk alatt a legegyszerűbb ételek elfogyasztásából kényszerültek megélni. Az az étvágy, amelyet a szűkölködés és a nehéz munka gerjesztett bennük, ezeket az egyszerű ételeket is ízletessé tette számukra. Az egyiptomiak közül azonban sokan, akik most közöttük voltak, hozzászoktak a pazar, bőséges ételekhez. Természetes, hogy ők voltak az elsők, akik elkezdtek zúgolódni…

A zsoltáríró mondja: „És megkísérték Istent az ő szívükben, ennivalót kérvén az ő kívánságuk szerint. És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-e Isten asztalt teríteni a pusztában? Ime, megcsapta a kősziklát és víz ömlött, és patakok özönlöttek, de vajon tud-e kenyeret is adni? Avagy készíthet-e húst az ő népének? Meghallotta az Úr, és megharagudott ezért, és tűz gyulladt fel Jákob ellen, és harag gerjedt fel Izrael ellen.” (Zsolt 78:18-21)

A zúgolódás lázadássá fajul

Gyakran zúgolódtak és lázongtak a Vörös-tengertől a Sínai-hegyig tartó vándorlás alatt, de Isten megszánta tudatlanságukat és vakságukat, s bűnü-ket nem látogatta meg ítélettel. Közben azonban a Sínai-hegynél kijelentette magát nékik, s a nép szövetséget kötött Istenével…

„És szóla az Úr néktek a tűz közepéből… és kijelenté néktek az Ő szövetségét, amelyre nézve utasított titeket a tíz ige teljesítésére, és felírá azokat két kőtáblára.” (5Móz 4:12-13)

És mikor Mózes „elméne… és elbeszélé a népnek az Úr ninden beszédét, és minden rendelését, az egész nép… egyező szóval felel, mondván: Mindezokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük.” „Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2Móz 24:3.7)

Az Izraeliták világos kijelentéseket kaptak Isten akaratáról, törvények és rendelkezések formájában, és tanúi lehettek fenségének, hatalmának és dicsőségének. Elégedetlenségük, hitetlenségük és zúgolódásuk most már lázadás volt, és Istennek meg kellett büntetnie Izraelt, mert meg akarta őrizni az anarchiától és az összeomlástól.

„És felgyullada ellenük az Úrnak tüze, és megemészté a tábornak szélét” (4Móz 11:1). A panaszkodók legbűnösebbjeit elpusztította a felhőből előcikázó villám.

A nép félelmében kérte Mózest, hogy imádkozzék érettük Istenhez. Mózes ezt meg is tette, és a tűz megszűnt…

Vissza az elejére

 „Kicsoda ád nékünk húst ennünk?

Nemsokára azonban rosszabb lett a helyzet, mint előzőleg. Ez a félelmetes ítélet ahelyett, hogy a túlélőket alázatosságra és bűnbánatra késztette volna, látszólag még inkább szaporította zúgolódásukat. A nép minden irányból sírva és jajgatva sátrai nyílásához gyülekezett.

„De a gyülevész nép, a mely köztük vala, kívánságba esék, és Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk?

Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb mint manna.”(4Móz 11:4-6)

Így nyilatkoztatták ki azzal az eledellel szembeni elégedetlenségüket, amelyet Teremtőjük adott nekik. Pedig állandóan nyilvánvaló volt előttük, hogy ez az eledel megfelelt szükségüknek, hisz mindazon nehézségek ellenére, amelyben részük volt „.…nemzetségeikben nem volt beteges.”(Zsolt 105:37)

A mohó nép temetője

Az Úr tehát így szólt Mózeshez: „A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok. Nem csak egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon; Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz előttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, a ki közöttetek van; és sírtatok ő előtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?” (4Móz 11:18-20)

Másnap igen erős szél kezdett fújni a tenger felől és fürjek seregét sodorta a táborra. Egy napi járóföldre a tábor körül, és két sing (kb.90 cm) magasságban elborították a tábort (4Móz 11:31). A nép pedig egész nap és éjjel, sőt még a következő napon is a csodálatosan szolgáltatott húseledel összegyűjtésén munkálkodott. Hihetetlen nagy mennyiséget raktároztak belőle maguknak. Még „aki keveset gyűjtött is, gyűjtött tíz hómert.” (1 hómer = 450 liter)

Azt a mennyiséget pedig, amelyet nem használtak fel azonnal, „kiteregették maguknak a tábor körül”, megszárították és így tartalékolták. Ily módon a hússal való ellátásuk - ahogy az Úr ígérte - elég volt egy hónapig.

Mohóságuk azonban hamarosan pusztulásukat okozta. Sokakat féktelen étvágyuk ölt meg, másokat kínzó láz vert le lábaikról (4Móz 11:33).

4Móz 11:34; - És elnevezték azt a helyet Kibrot-Thaávának, mert ott temették el a mohó népet.

„Mi ne kívánjunk gonosz dolgokat”

1Kor 10:5-6; – Mikor Pál apostol megemlíti a pusztai nép történelmének e szomorú eseményeit, a következő gondolatokkal summázza a történteket:: „Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak.”

A „gonosz dolog” pedig, amint látjuk, a kívánságuk szerint követelt hús volt.

Rossz törvények és rendelkezések

Bár Isten akarata az volt, hogy egy olyan népet vezet az ígéret földjére, amely táplálkozási szokásaiban is az Ő eredeti szándéka szerint él, a Héberek Kánaán földjén való letelepedésük után mégis visszatértek Egyiptomban gyakorolt szokásukhoz, a húsevéshez.

Isten a pusztai lázadást követő korszakok során már nem tiltotta meg a húsevést sem törvények, sem egyéb rendelkezések által, hanem így rendelkezett:

„Mikor az Úr, a te Istened kiszélesíti a te határodat, amiképpen ígérte vala néked, és azt mondod: Húst ehetnék! mivelhogy a te lelked húst kíván enni, egyél húst a te lelkednek teljes kívánsága szerint.” (5Móz 12:20) Ez a rendelkezés azonban nem azért adatott, mert Istennek az volt a szándéka, hogy az ő népe húst fogyasszon.

„Én is hagytam” –szólt az Úr-, „hogy legyenek olyan rendelkezéseik, amelyek nem jók, és olyan törvényeik, amelyek által nem élnek” (Ez 20:25 Ökomenikus ford.) És Ő egészen addig hagyta, hogy e rossz törvények és rendelkezések szerint éljenek, míg a legtökéletesebb bizonyságot nem adta akaratának megértéséhez.

A próféták által meg volt jövendölve, hogy a nép, amely sötétségben ül, nagy világosságot lát (Ésa 9:2); hogy eljön az Igazság Napja, és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt (Mal 4:2). Ez a jövendölés akkor teljesedett, amikor Jézus, a „világ világossága” eljött, hogy „a törvényt naggyá tegye és dicsőségessé” (Ésa 42:21), s Atyjának Igazságáról és szeretetéről tökéletes bizonyságot tegyen. „Hogy teljesítsem a Te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem; a Te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9) –ez volt küldetésének egyik legfontosabb célja.

Földi szolgálata során a világ Megváltója e rossz törvények közül kettőt is eltávolított, hogy bemutassa Atyjának eredeti szándékát e tárgykörökre vonatkozóan.

1.) Az Izraelnek adott törvényben meg volt engedve, hogy a férfi elbocsássa feleségét, s más asszonyt vegyen feleségül, és az asszony is szabadon férjhez mehetett. (Ld.5Móz 24:1)

Mikor a farizeusok Mózesnek erre a törvényre hivatkozva megkérdezték Jézust, kísértve Őt, hogy „Szabad-e az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsájtani?” - Jézus így felelt: „Nem olvastátok-é, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Mondának néki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt?” (Máté 19:4-7.) „ És Jézus felelvén monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot.” (Máté 10:5) „de kezdettől fogva nem így volt.” (Máté 19;8) „Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.” (Márk 10:11-12)

2.) Egy másik ilyen „rossz rendelkezés” volt a „szemet szemért, fogat fogért” (3Móz 24:19-20) elv bevezetése, amelyet Jézus földi szolgálata idején ugyancsak eltávolított. Isten törvénye szeretetre tanít és szeretetet vár el, függetlenül, hogy felebarátunk barát, vagy ellenség. A zsidó nép azonban a 400 éves egyiptomi szolgaság után még nem értette meg oly tisztán Isten szeretetének mélységeit.

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért” –szólt Jézus. „Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.… Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Máté 5:38-41.44-45)

3.) A húsfogyasztás volt a harmadik „rossz rendelkezés”, ezt azonban Jézus akkor még nem távolította el, mivel „…mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” (Préd 3:1)

A „rendelt idő” még hátra volt. Tizennyolc évszázadnak kellett eltelni Jézus mennybemenetel után, mire időszerűvé vált a harmadik „rossz törvény” eltávolítása is. A történelem ekkor az előre megírt próféciák beteljesülését igazolta, s a jelek azt mutatták, hogy mindennek vége elközelgett. A föld történelmének ezen utolsó korszakában, -Ésaiás próféta szerint „ama napon” - Isten mindent helyreállít az édeni minta szerint, hogy minden úgy legyen, amint kezdetben volt.

Vissza az elejére

VI. Fejezet

Ama napon

MI TÖRTÉNIK „AMA NAPON”?

Ésai.17:7; -„Ama napon az ember Teremtőjére tekint, és szemei Izrael Szentjére néznek.”

Ésai. 47:4; -Izrael Szentje a mi Megváltónk, Jézus.

Mt 1:21; -Az emberek minden korszakban Őreá tekintettek, de „ama napon” Jézus valami különleges szolgálatot kezdett el: „…Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.”

Ésa 12:1-3; -„És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh, Uram, mert jóllehet, haragudtál reám de elfordult haragod, és megvígasztaltál engemet! Íme, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm. S örömmel merítek vizet a szabadító kútfőjéből.

A bűntől való szabadulás módja és folyamata

Ésa 4:1-3; -A bűntől való szabadítást, a bűnök eltörlését, vagy más szóval a „megtisztítást” Jézus „…az ítélet lelkével”, azaz ítélet által fogja véghezvinni. „És ama napon az Úrnak Csemetéje ékes és dicsőséges lészen, és a földnek gyümölcse nagyságos és díszes Izrael maradékának. És lészen, hogy aki Sionban meghagyatik, és Jeruzsálemben megmarad, szentnek mondatik mindenki, aki Jeruzsálemben az élők közé beíratott. Ha elmosta az Úr Sion leányainak undokságát, és Jeruzsálem vérét eltisztítá belőle az ítélet lelkével, a megégetés lelkével.”

Dán 7:9-10. 13-14; -Dániel próféta leírja, hogyan folyik ez az ítélkezés: „Nézém, míg királyiszékek tétetének, és az Öregkorú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz. Tűzfolyam foly és jő vala ki sz Ő színe felől, ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg… Látám éjszakai látásokban, és íme, az égnek felhőiben mint valami Emberfia jöve és méne az Öregkorúhoz és eleibe vivék Őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az Ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az Ő országa meg nem rontatik.”

Ez az ítélkezés tehát, mely tulajdonképpen egy vizsgálat is, a világegyetem nyilvánossága előtt, Isten jelenlétében, tanúk vallomása és mennyei könyvek feljegyzései alapján történik, egy bírósági tárgyaláshoz hasonlóan.

Isten Jézusnak adja át az ítélkezés jogát, s Jézus megvizsgálja mindazok életét, hitét és cselekedeteit a törvény, a tízparancsolat alapján, akiknek neve beíratott „az élet könyvébe”.

Jel 3:5;  -„Aki győz” –ígérte Jézus-, „az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az Ő angyalai előtt”

Jak 2:12-13; -Ezért „úgy szóljatok és úgy cselekedjetek”, -figyelmeztet Jakab apostol-, „mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen”.

Kiknek az élete lesz megvizsgálva?

1Pét 4:17; -Péter apostol szerint „az ítélet az Istennek házán” kezdődik el. Azokon, akik Ádámtól napjainkig szövetséget kötöttek Istennel, és nevük beíratott az élet könyvébe.

Jel 11:18; -A holtakon kezdődik, majd az élőkön folytatódik.

2Kor 5:10; -Pál apostol minden korszak keresztényeihez szólt, amikor azt írta, hogy „…nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket ebben a testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.”

Jn 5:22;  -„Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta.”

Vissza az elejére

Miért Jézusra bízta Isten a szentek megítélését?

Azért, mert Őáltala teremtett minket, Ő vállalt kezességet értünk, mikor őseink bűnbe estek, Ő volt megígérve, mint eljövendő Messiás, Ő halt meg értünk a kereszten, mennybemenetelét követően Ő jár közbe az Atyánál a bűnbánó bűnösökért, Ő szabadít meg minket bűneinktől, és Ő is jön el értünk dicsőségben.

2Tim 4:7-8; -Pál apostol boldogan tekintett arra az időre, amikor élete, hite és cselekedetei majd megvizsgáltatnak, s végül „az igazság koronáját” fogja elnyerni „ama napon.”

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró, nem csak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését.”

Dán 12:12; -Dániel próféta boldognak mondja mindazokat, akik „várják és megérik” ezt az időt…

Jel 14:13; -…János apostol azokat, „akik az Úrban halnak meg mostantól fogva.”

Zsolt 32:1-2; -A zsoltáros pedig arról ír, hogy ez a boldogság a bűntől megszabadult emberek osztályrésze lesz: „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.”

Korszakról-korszakra ezrek és ezrek várták boldogan azt az időt, amikor Jézus majd megvizsgálja életüket, hitüket és cselekedeteiket, s örökre eltörli bűneiket, mert tudták, hogy „Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.” (Mt 1:21)

Ezért akik őszintén vágynak az Istennel való közösségre, azok vágynak a bűntől való szabadulásra is, mert „akiben meg van ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja önmagát, amiképpen Ő is tiszta” (1Jn 3:3).

Egy komoly felhívás

Ésa 22:12-14; -Ám a bűnök eltörlése, a szabadulás előtt egy komoly felhívás hangzik ama napon: „És fölhív az Úr, a seregek Ura ama napon sírásra és gyászolásra, ti magatok megkopaszítására, és gyászruha öltésre. És íme, öröm és vígasság, barmok ölése, juhok levágása, húsevés és borivás: Együnk, igyunk, mert holnap meghalunk! És megjelenté magát füleimben a seregek Ura: Meg nem bocsáttatik néktek e bűn, míg meg nem haltok, szól az Úr, a seregek Ura.”

Szomorú, hogy az emberiség történelmének ezen utolsó és legünnepélyesebb korszakában tapasztalható a legnagyobb közöny a felajánlott örök értékekkel szemben. A válasz Isten felhívására léha könnyelműségben fogalmazódik meg: „Együnk, igyunk, mert holnap meghalunk!” S e kor népe a húsevést és a borivást szinte érzéki élvezetnek tekintve utasítja el a szabadulás utolsó és végérvényes lehetőségét. Az Isten által bűnbánatra és önvizsgálatra felhívott emberek fontosabbnak tartják romlott ízlésük kielégítését, mint a bűntől való szabadulást, és az Istennel való örök közösséget. Ezért is olyan határozott az ítélet: „Meg nem bocsáttatik e bűn tinéktek, míg meg nem haltok” („halálotokig sem” Ökomenikus ford. sz.) „szól az Úr, a seregek Ura.”

A felajánlott segítség

A bűntől való szabadulást minden esetben a bűnbánat kell, hogy megelőzze, ám a bűnös erre saját erejéből képtelen. Ezért ígérte meg az Úr, hogy a Megváltó által bűnbánatot is ad az embernek (Csel 5:31). Felébreszti szívében az akaratot, cselekvésre készteti őt, s ha a bűnös teljesen Reá bízza magát, elvégzi szívében az újjáteremtés csodálatos folyamatát (Ld.: Filippi 2:13; 1:6).

Isten részéről a szabadulás minden létező feltétele adott a szabadulni vágyók számára. A bűnöstől csak ennyit kér az Úr: „Adjad, fiam, a te szívedet nekem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék” (Pld 23:26). Ám ha szívünk a káros ételek és italok iránt vágyódik inkább, Isten semmit sem tehet értünk.

Elég, ha a riasztó méreteket öltő állatbetegségekre, s a kaotikus társadalmi és politikai viszonyokra gondolunk, megértjük, miért van szükségünk ma, sokkal inkább, mint bármikor ezelőtt ép egészségre és tiszta értelemre. Isten felhívásának engedve, vagy azt figyelmen kívül hagyva megkönnyíthetjük, vagy megakadályozhatjuk az Ő munkáját szívünkben.

A szabadulás idejének örömhíre hirdettetik az egész földön

Ésa 12:4-5; -„És így szólotok ama napon: Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő nevét, hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az Ő neve. Mondjatok éneket az Úrnak, mert nagy dolgot cselekedett; adjátok tudtára ezt az egész földnek."

Zsolt 98:2-9; -„Tudtul adta az Úr az Ő szabadítását; a népek előtt megjelentette az Ő Igazságát. Megemlékezett az Ő kegyelméről és az Izrael házához való hűségéről. Látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását.

Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld; harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, hárfával és hangos énekléssel; trombitákkal és kürtzengéssel vígadozzatok a Király, az Úr előtt! Harsogjon a tenger és minden benne való, a világ, és akik lakoznak benne! A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet; megítéli a világot igazsággal és a népeket méltányossággal.”

Vissza az elejére

Mi módon adja tudtul az Úr az Ő szabadítását a népek között?

Ámós 3:7; -Isten az Ő szolgái által hirdeti megmentő üzenetét a földön, „mert semmit sem cselekszik… az Úr, míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgáinak, a prófétáknak.”

Jel 14:6-7; -Ez időtől hirdettetik az utolsó kegyelmi üzenet, „az örökkévaló evangélium” a világon, mely szerint eljött az Ő ítéletének órája, amikor „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amit ebben a testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (2Kor 5:10).

János apostol az ég közepén repülő angyal által jelképezve látta az üzenet világszéles terjedését: „És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló Evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az Evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait.”

Mt 24:14; -„És a mindenható Istennek ez az Evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég.”

A szabadulás üzenetének hirdetését a kegyelmi idő lezárulása és a Szabadító eljövetele követi

Attól a naptól kezdve, hogy az első emberpár fájó szívvel elhagyta Édent, a hit gyermekei arra várnak, hogy Jézus -megvizsgálva életüket, hitüket és cselekedeteiket- örökre eltörölje bűneiket, s ismét eljöjjön, hogy megtörve a pusztító hatalmát, visszavigye őket az elveszett Paradicsomba. Az ősidők szent emberei sóvárogva várták, e két döntő esemény beteljesülését.

Júdás 14-15; -Énok, „aki Ádámtól fogva a hetedik volt”, a maga korában prófétált Jézus dicsőséges második eljöveteléről, s az azt megelőző vizsgálati ítéletről: „Íme, eljött az Úr az Ő sokezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.”

Jób 19:25-26; -Jób pátriárka rendíthetetlen bizalommal kapaszkodott ezen áldott reménységbe megpróbáltatásának éjszakáján: „Én is jól tudom, hogy az én Megváltóm él, és hogy az utolsó ember a földből feltámad. Továbbá, minekutána a férgek az én testemet megrágják, és minekutána felébredek, ebben a testben meglátom az Istent” (Vizsolyi Biblia 1591.)

Zsolt 96:11-13; -Jézus második eljövetelét és a vizsgálati ítéletet Dávid is megénekelte: „Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon a mező, és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is az Úrnak orcája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje a földet. Megítéli majd a világot igazsággal és a népeket az Ő hűségével.”

Ésa 25:9; -Ésaiás próféta által az Úr azt is megjövendölte, hogy ezek az események „ama napon” következnek el: „És szólnak ama napon: Íme Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket: Ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!”

Jn 14:1-3; -Földi szolgálata során maga Jézus is beszélt második eljöveteléről tanítványainak: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben és higyjetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Miután a kegyelmi idő lezárul

A fent említett örömteli esemény beteljesülését azonban a kegyelmi idő lezárulása előzi meg, mikor Jézus kijelenti: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is. És aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És íme, hamar eljövök, és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” (Jel 22:11-12).

Ettől kezdve Jézus bűntörlő vére nem képviseli többé a bűnösöket a szent helyen. Megtérésre nincs többé lehetőség. Mindenkinek az esete eldőlt életre, vagy halálra. Addig kell bűnbánatot gyakorolnunk, addig kell Isten felhívásának engednünk, míg nagy Főpapunk, Jézus még közbenjár értünk a mennyben. Ezért is hangzik a felhívás:

Ésa 55:6-7; -„Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővölködik a megbocsájtásban.”

Ámós 8:11-12; -Mert  „íme, napok jönnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől-tengerig, és északtól fogva napkeletig, keresik az Istennek beszédét, de nem találják meg.”

Ésa 8:20-22; -Ezért „a tanításra és bizonyságtételre hallgassatok” –szól az Úr. „Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk, úgy bolyongani fognak a földön szorongva és éhezve; és lészen, hogy ha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé, és azután a földre tekint, és íme, mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva.”

Luk 21:36; -„Vigyázzatok azért minden időben” –szólt Jézus-, „hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt.”

1Thess 5:23; -„Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére.”

VII. Fejezet

Miután Isten megdicsőül

az Őt követőkben

 „Mióta a lángoló pallos az első emberpárt elzárta az Édentől, szent emberek várva várták ezt az időt, »Isten tulajdon népének« megváltását (Ef 1:14). Az ember a földet, amely eredetileg az ő birodalma volt, átjátszotta Sátánnak, és ez a hatalmas ellenség sokáig uralta. De Isten a megváltás terve útján visszaszerezte. Mindaz, ami elveszett a bűn miatt, »megtaláltatott«. »Így szól az Úr,... aki alkotá a földet és teremté azt és megerősítés nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá« (Ésa45:18). Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. És ez a terv most valóra vált; a földet örökké a megváltottak fogják lakni. »Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak« (Zsolt 37:29).” (E.G.White: A nagy küzdelem 598/4.bk.)

Az újjáteremtett föld lakóinak tápláléka

1Móz 2:9; - Az Úr a teremtés kezdetén nevelt a földből „mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót.” Az újjáteremtett földön is meg fogjuk találni ezt a csodálatos kertet, ahol „mindenféle enni való gyümölcs fája növekedik fel.” (Ez 47:12)

Jel 22:2; - Az „életnek fája” is ott fog állni, ahogy kezdetben ott állt az Éden kertjének közepén (1Móz 2:9)

Ez 34:25; -Az Úr megszünteti a gonosz vadakat a földről, hogy megváltottai „bátorságosan lakhassanak a pusztában és alhassanak az erdőkben.” Nem lesznek ragadozók. Ahogy a teremtés kezdetén a föld minden vadai, az ég minden madarai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok „a zöld füveket” fogyasztották, úgy az újjáteremtett földön is „lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik. A borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik. Az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliszkusz lyuka felett terjengeti kezét.” (Ésa 11:6-8)

Az Úr megváltottai pedig „nem ártanak, és nem pusztítanak sehol…” (Ésa 11:9); hanem „Házakat építenek, és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.” (Ésa 65:21)

„És népem mind igaz lesz” -mondja az Úr- „és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre. A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én, az Úr, idején, hamar megteszem ezt.” (Ésa 60:21-22)

Egyháztörténet |Hitelveink |Programok |Kiadványaink|

Események |Imaházak |Elérhetőségek |Egészség |Gyakran feltett kérdések

Copyright © 2005  Hetednap Adventista Reformmozgalom]. Minden jog fenntartva.
Módosítva: 2006.08.10.